
TWIX TERÁPIÁS KUTYA A MESZLÉNYI KATOLIKUS ISKOLÁBAN
2026.02.25.
ÓVODÁSOK MÉZES NAPJA MESZLÉNYI KATOLIKUS ISKOLÁBAN
2026.02.25.Főtisztelendő Szerencsés Zsolt Atya celebrálta a szentmisét és vezette a további szertartást.
Az osztályok diák képviselői gyűltek össze az iskola hittantermében. Zsolt Atya a mise előtt „gyermeki” nyelven elmagyarázta a mai nap jelentőségét. Külön kitért az emberi, szülői szeretetre, Jézus kereszthalálára és az azt megelőző tanításaira, csodatételeire. „A keresztség az első a szentségek sorában. Bevezet bennünket Isten családjába, az Egyházba, Isten oltalmába helyez. Általa tagjává válunk egy olyan közösségnek, amely Istennel akar élni.”
A Szentmisén Fodor Krisztina tanárnő zongora-és ének kísérete mellett Tomka Dávid ministrált.
Ezt követően a vízszentelés következett, majd Zsolt Atya, – Oláh Éva (hittantanár) Tomka Dávid (ministráns) és Baranya István igazgató kíséretében – osztályról-osztályra járva megáldotta a helyiségeket, közösségi tereket, konyhát, birkozótermet, sportcsarnokot, Hell Múzeumot, tanári szobát, igazgatói irodát…stb.
VÍZKERESZT
Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház, parancsolt ünnepként. A magyar vízkereszt elnevezés a hagyományosan ilyenkor végzett vízszentelésből ered. Vízkereszt ünnepén már nemcsak a Szent Családra figyelünk, hanem a pásztorokra és a messziről jött napkeleti bölcsekre is, akiknek jelenléte az emberiségre mutat, mert Krisztus, az Üdvözítő mindenki számára született meg.
HÁZSZENTELÉS
„Békesség e háznak! És minden lakójának!” A helyiségek megszentelése után a bejárati ajtó szemöldökfájára fölírták az évszámot, valamint a C+M+B betűket „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot”.
Ez a néhány betű egész évben emlékeztet mindenkit arra, hogy Krisztus áldó keze mindig otthonunk felett van.
Baranya István
igazgató





